A Pécsi és Debreceni Egyetem kutatói közös munkával megállapították, hogy a koronavírus által okozott és sokszor a halálozás hátterében álló úgynevezett citokinvihar jelenségének megelőzésében és kezelésében fontos szerep jut az Omega-3 zsírsavaknak. A majd másfél éve tartó világjárvány áldozatainak a szervezete sokszor e jelenséggel nem tudott megbirkózni, így a szakemberek világszerte hamar keresni kezdték a megoldást. A citokinvihar megelőzése és kezelése fontos jelentőséggel bír az egészségünk és biztonságunk szempontjából.
A Covid-19 betegség sokszínű tünetei mellett a súlyos esetekben citokinvihart is okozhat. A jelenség során a vírusfertőzés miatti gyulladás olyan mértéket ölt, hogy a szervezet az immunválasz alatt túlzott mennyiségű védekező anyagot, gyulladásos fehérjéket termel. Ezeknek a sokféle tulajdonsága és kontrollálatlan felszabadulása miatt életet veszélyetető állapot alakul ki. Ezen gyulladásos fehérjék közül fontos megemlíteni az IL-6 nevű citokint, melynek szintje a vérben arányos a betegség súlyosságával.
Ez a fent említett, magyar kutatók által publikált cikk is ezzel a jelenséggel, pontosabban az Omega-3 zsírsavak védő, immunrendszert befolyásoló hatásainak fontosságával foglalkozik. A kutatók rengeteg cikket és tudományos közleményt elemezve mondják ki, hogy az Omega-3-nak fontos szerepe lehet a citokinvihar megelőzésében és kezelésében. Kutatásuk során törekedtek csak a megfelelő minőségű, értékes cikkek kiválogatására. A sok kutatómunka eredményeként derült fény arra, hogy egyes vitaminok és nyomelemek klinikailag hasznosak ebben a komplex problémában, s ezek közül a DHA és EPA kiemelkedik a korábban is bizonyított, vírusinfekciókban is védő szerepével.
Az Omega-3 zsírsavak családjába tartozó DHA és EPA egyik immunrendszerre gyakorolt hatását pont az IL-6-on fejti ki. Állatokban vizsgálva például nagyszerűen látszik, hogy az előzetes Omega-3 fogyasztás vírusfertőzésben alacsonyabb IL-6 szintet eredményez. A DHA és EPA ugyanis a szervezet anyagcseréje során gyulladáscsökkentő anyagokká alakul, melyek speciális receptorokhoz kapcsolódva csökkentik például az IL-1, IL-6 és TNFα szintjét is.
Az Omega-3 zsírsavak triglicerid szintet csökkentő hatása jól ismert. A trigliceridek szintjét mérsékelve a citokinvihar kialakulásának esélye is csökken. Ezenfelül az Omega-3 zsírsavaknak rengeteg egyéb, más szervrendszereket érintő pozitív, egészségóvó hatása van, így egészséges embereknek megelőzés céljából, beteg embereknek pedig a szervezetük erősítése céljából ideális táplálékkiegészítő.
Azt is fontos megemlíteni, hogy az Omega-3 zsírsavak egészségre nézve fontos szerepe már évtizedek óta ismert, mindannyian kisebb-nagyobb mennyiségben egész évben fogyasztjuk, így egy ismert, nagyon biztonságos szerről beszélhetünk. Bár mindannyiunk szervezetében megtalálható, a modern életmód miatt mennyisége a legtöbb emberben túlságosan alacsony, így pótlása elengedhetetlen! A számos egészségre gyakorolt jótékony hatásának köszönhetően a kutatócsoport is azt ajánlja, hogy az Omega-3 zsírsavak legyenek jelen a citokinvihar, s ezzel együtt a koronavírus megelőzésben és a terápiájában is.
Márton Szandra, a merhetoegeszseg.hu csapata
Források:
https://www.frontiersin.org/articles/10.3389/fphys.2020.00752/full
https://mta.hu/tudomany_hirei/citokinvihar-covid-19-fertozesben-110610
https://www.mdcalc.com/hscore-reactive-hemophagocytic-syndrome