Mi pluszt adhat az omega-3 a terhesség során?
Rengeteg tanácsot adnak a terheseknek és kisgyerekeseknek. A sarki kisbolt eladójától a játszótéren kutyát sétáltató idegenig mindenkinek van valami ötlete, amit alig vár, hogy megosszon velünk. Bár mindenkit a jó szándék vezérel, könnyen belefárad az ember a tippekbe.
Mert hát magunktól is mennyiszer tapasztaljuk, hogy milyen könnyű elméletben tökéletesen egészségesen étkezni, a legújabb módon gyereket nevelni, és még a hobbinkra is időt szakítani. Csak aztán jönnek a mindennapok, és kiderül, hogy a gyakorlat és elmélet között széles szakadék tátonghat. Olvassuk, hogy együnk sok zöldséget, halat, fogjuk vissza a cukrot, de a rohanó mindennapokban a péksüti gyorsabb enyhülést hoz a korgó pocakoknak, mint a hosszabb otthoni főzés.
Ha tetszik, ha nem, a szokások uralják az életünket. De ez így rendben is van. Változtatni viszont sokszor a már meglévő szokásaink miatt nehéz. Erre nekem legtöbbször a társítás a megoldásom. Bár törekszek gyakran halat enni, nehezen veszem rá magam, hogy olyan halat keressek, ami egészséges és nem nehézfémmel szennyezett. Az omega-3 viszont fontos nekem, így a reggeli vitamin mellé társítom ennek a bevételét is. Gyorsabb és praktikusabb. Rendben, de mire kell az omega-3?
Két érdekes kutatás segítségével meg is mutatom, hogy miért olyan hasznos. Az omega-3 terhességre gyakorolt pozitív hatásainak tanulmányozását egy különleges megfigyelés indította el. Az Atlanti-óceán északi részén fekvő Feröer-szigeteken élők körében kevesebb koraszülés fordul elő, mint amit várnánk. Ennek okát keresve terelődött a kutatók figyelme az omega-3-ra, mivel a helyiek sok halat esznek, ami kiváló omega-3 forrás. Ez remek megfigyelésnek bizonyult.
Egy 2015-ös tudományos cikk szerint a terhesség során rendszeresen szedett omega-3 csökkentette a koraszülés esélyét, és a babák nagyobb súllyal és fejkörfogattal születtek meg ennek eredményeként. Az omega-3 csoportba ugyanis olyan, úgynevezett esszenciális zsírsavak tartoznak, amelyeket a szervezet nem tud előállítani, viszont szükségesek a normális működéshez. Mivel a magzat idegrendszerének és szemének fejlődéséhez is alapvető, terhesség során megnő a szervezet omega-3 igénye. A kutatás azt találta, hogy azoknak segített legtöbbet a rendszeres fogyasztás, akiknek alapból a terhességük során alacsony szinten volt ez a zsírsav csoport.
A másik tanulmány több kutatás eredményét foglalja össze. E szerint szignifikánsan jobb a gyerekek agyi teljesítménye, ha a kismama halolajat is szed terhessége során. A nagy számú vizsgált kutatás között bár előfordulnak ellentmondások, összességében azt találták, hogy a gyerekek feladatmegoldó képességét és idegrendszerük fejlettségét vizsgáló teszteken jobban teljesítettek az omega-3-at nem szedő szülők gyermekeinél. Az is izgalmas, hogy a szoptatási időszak alatt szedett halolajkapszulák is hasonló eredményt hoztak.
Érdekesség még, hogy ez utóbbi cikk még arra is kitér, hogy a szoptatás során szedett omega-3 csökkentette az esélyét, hogy a babáknál allergia alakuljon ki, és egy komoly kórkép, az ischaemiás-hypoxiás enkefalopátia megelőzésében és kezelésében is szerepet játszhat. Sok aspektus azonban még további kutatásra vár.
Nehéz eldönteni, hogy családunk, barátaink melyik tanácsaira hallgassunk. Azt meg az internet korában pláne, hogy milyen forrás tartalmaz releváns információt. Ha nem is voltunk olyan jóban a biológiával és kémiával középiskolában, mégis érdemes tudományos kutatásokra támaszkodni a fontos kérdésekben. És persze mindig jó alapelv, hogy az egészséges életmóddal biztos nem lövünk mellé.
Márton Szandra, a merhetoegeszseg.hu csapata